Elhoztam nektek az első részt, remélem tetszeni fog! :)
- Nins! Kelj fel! Fél óra múlva indulnunk kell a terapeutához! –
hallottam meg anya hangját. Semmi kedvem nem volt kimászni az ágyból, főleg nem
a fizikoterápia miatt. Már két éve járok ehhez a nőhöz és még mindig nem
történt semmi.
- Nins! Tudom, hogy nem szeretsz Ms. Roads-hoz járni, de szerinte javul
az állapotod. – láttam meg anya fejét az ajtó résében.
- Anya! Most komolyan elhiszed ezt a baromságot? Ha javulna az
állapotom, akkor már réges-régen nem lenne szükségem arra – mutattam a kerekes
székemre -, sőt már semmilyen segítség nem kéne! Csak azért mondja ezt, hogy
továbbra is járjak hozzá, hogy legyen pénze a fantasztikusan ronda szőnyegeire
és macskakajára!
- Szivem! – kezdte volna, de én közbevágtam.
- Ne! Ne gyere azzal, hogy csak jót akar, mert nem! Két éve járok
minden második nap hozzá, de meglepő módon még mindig nem érzek semmit a bal
oldalamon!
Időközben a jobb kezemmel ülésbe tornáztam magam, így már nem kellett
fejjel lefelé néznem anyára, aki már a szobámban állt.
- Rendben. Felhívom Ms. Roads-ot, hogy ma biztos nem mész. – adta meg
magát végül. – Van kedved eljönni velem bevásárolni?
- Jobb program mint itthon ülni, szóval igen. – döntöttem el kis
gondolkodás után.
- Szeretnél lezuhanyozni vagy majd este? – kérdezte anya. Hát igen, ez
a hátránya, ha rokkant vagy. 20 évesen apáékkal élek és egy zuhanyzást sem
tudok megoldani teljesen egyedül.
- Tegnap este zuhanyoztam, szóval estig ráér.
- Oké, akkor mit szeretnél felvenni?
Fél óra alatt együttes erővel elértük, hogy a külsőm hasonlítson egy
emberre és már indulhattunk is.
- Nem fáradtál még el? – kérdezte anya, mikor már fél órája én
hajtottam a kerekes székemet.
- Nem, még rendben vagyok.
- Oké, már csak tejért kell visszamennünk. – nézte meg a listát anya.
Nem értem, hogy miért össze vissza kell járkálni a boltban, de egy szót sem
szólok, hiszen tudom, hogy mennyire örül neki, hogy eljöttem vele. Van olyan
szülő, akinek már soha nem adatik meg az esélye, hogy a lányával vásároljon.
Ilyenek Ann és Ben szülei. Ann a legjobb barátnőm volt, aki leukémiában halt
meg. Az egész betegség 3 hónap alatt megölte. Ben az unokatestvérem volt,
akinek egy szórakozóhelyen belekevertek valamit az italába. Olyan erős volt a
szer, hogy meghalt tőle.
Egy kisebb ütközés zökkentett ki gondolatmenetemből.
- Bocsánat! – szólaltam meg rögtön.
- Én sajnálom. – mondta a szőke hajú fiú. – Te Nina Wood vagy, igaz? –
kérdezte, ahogy felemeltem a fejemet, hogy ránézzek.
- Öhm… Igen. Ismerjük egymást?
- Nem, nem, csak hallottam már rólad. – mondta szégyenlősen.
- Niall? Szia! – jelnet meg mellettem anya, aki gondolom időközben
észrevette, hogy eltűntem mellőle.
- Mrs. Wood! Régen láttam önöket! Mi újság a… abban az ügyben? –
kérdezte a Niall nevű fiú.
- Mi? Milyen ügy? Honnan ismeritek ti egymást? – néztem összezavarodva
hol anyára, hol Niall-ra.
- Oh… Elnézést, azt hiszem… - kezdte volna a mentegetőzést a fiú, de
anya közbeszólt.
- Semmi baj Niall, lassan úgy is ideje volt elmondanunk neki.
- Valaki elmondaná, hogy mi ez az egész?
- Niall! Mi lenne, ha eljönnél ma hozzánk ebédre? Akkor
megbeszélhetnénk ezt a dolgot. – hagyta figyelmen kívül kérdésemet anya.
- Köszönöm a meghívást, szívesen megyek! Elnézést, de most mennem kell,
a srácoknak azt ígértem, hogy tízre visszaérek. – azzal elment.
- Elmondanád, hogy mi volt ez az egész?
- Mindent el fogok mondani! És szerintem mi is menjünk, mert lassan
apád is hazaér és ezek szerint sietnem kell az ebéddel. – zárta le a témát.
***
- Nins, kinyitnád az ajtót? - szólt ki apa a konyhából.
- Megyek! - kiabáltam rögtön. Szerencsére a nappaliban voltam, így nem
volt tíz perc, mire elértem a bejáratig.
- Szia! - köszönt az ajtóban álló fiú. Fehér ing, fekete zakó és fekete
nyakkendő volt rajta, amiben elég jól nézett ki.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Gyere be! - álltam odébb székemmel az
útból.
- Köszi. - mosolyodott el ő is.
- Niall! Pont készen lett az ebéd, gyertek! - jött ki apa.
- Jó napot Mr. Wood!
Bementünk az étkezőbe, ahol én elfoglaltam szokásos helyemet és a többiek
is leültek. Anya lasagnet csinált, az egyik kedvencemet, így jóízűen fogtam
hozzá az ételhez.
- Mrs. Wood, ez a lasagne isteni! - szólalt meg Niall.
- Köszönöm szépen! - mosolyodott el anya.
- Szóval mi is az a titkos project? - tértem át az engem leginkább
érdeklő témára. - És hogy kapcsolódik ehhez Niall?
- Nem tudom, hogy tudod e, hogy milyen év van most. - kezdte apu.
- 2015?
- Tíz éve volt a...a…a baleset. - mondta anya.
- Oh. És akkor most ezt megünnepeljük? - próbáltam kicsit oldani a
hangulatot, hiszen láttam, hogy mindenki elég ideges.
- Létrehoztunk egy alapítványt. Niall és a bandájuk is adakozott és
annyi pénz jött össze, hogy átépítjük a házat, hogy jobban tudjál közlekedni és…és van egy új technológia, amivel lehet hogy
újra járhatsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése